Margitsziget középkori kolostorai

A margitszigeti középkori maradványok feltárását a szigetet birtokló József nádor kertészei kezdték, miután  az 1838-as nagy árvíz egy koronát, több más tárgyat és csontvázakat mosott ki a földből. Ezek csak a nádor halála után, 1847-ben kerültek a múzeumba, tehát régészeti azonosításuk elég bizonytalan. De már akkor valószínűsítették (és ezt az  1958-62-es hitelesítő ásatás sem tudta cáfolni), hogy a korona  a domonkos apácák kolostorában eltemetett V. Istváné lehetett. ------ A feltárásokra a  következő lökést ismét egy természeti esemény adta, 1914 őszén a szélvihar a domonkos apácák kolostorának közelében egy évszázados diófát csavart ki tövestől a helyéből, és felmeredő gyökerei egy harangot fontak át. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ásatásokat rendelt el, kezdetben Salkovics Károly, majd a háborút követően, 1921-től Lux Kálmán  (a középkori építészet műegyetemi tanára) és fia, Lux Géza (tanársegéd) vezetésével. Ennek során feltárták a ferences templom egyes részeit, a premontrei prépostság kisméretű templomát, valamint a domonkos apáca templom és kolostor majd egészét.------  1930-31-ben Lux tervei alapján helyreállították a premontrei kápolnát. ---- Nagyobb feltárási munkálatok folytak még az 1960-as, majd az 1990-es  években. ------ A domonkos épületek legutóbbi – 2010-ben befejeződött – kiegészítő feltárásoknak, rekonstrukcióknak és állagmegóvásnak köszönhető állapotát a mûemléki együttesek konzerválását és restaurálását elbíráló nemzetközi szervezet (ICOMOS) díjjal tüntette ki.

A Nyulak szigetén (Insula Leporum) elsőként – az 1230-as években – a premontrei rend hozta létre a Szent Mihály prépostságot. Templomuk a korábban – az 1190-es évektől – már itt lévő királyi udvarházhoz tartozó kápolna helyén épült, így a Sziget legkorábbi egyházi épülete volt. A kolostor kezdetben jó anyagi helyzetben volt, nagy királyi adományok gazdagították, azonban a domonkos apácakolostor létrejötte és terjeszkedése miatt csökkent a jelentősége, és gyakran pereskedtek is egymással.

A Sziget keleti oldalán feltehetően már az 1190-es években Imre király udvarházat építtetett. Ennek jelentősége akkor nőtt meg, amikor az óbudai királyi várat a mongolok (tatárjárás 1241-42) fölégették, így IV. Béla idején átmenetileg a szigeti udvarház lett a királyi székhely. E mellé kezdték építeni 1246-tól a margitszigeti domonkos rendi apácakolostort Szűz Mária (Boldogasszony) tiszteletére, IV. Bélának a tatárjárás után tett fogadalma értelmében – miszerint, ha elkerülik a pusztulást, születendő gyermekét az egyháznak ajánlja – lánya, Margit lakhelyeként. Margit már 1252-ben megérkezett a szigetre, 12 másik apácával együtt. Ez a zárda a középkorban a sziget legfontosabb intézménye, legjelentősebb és leggazdagabb egyházi épülete volt.  A rend vagyonának alapját hatalmas birtokai adták, húsz év múltán már nyolcvan falu tartozott hozzá. A kolostor jelentősége Margit 1270-ben bekövetkezett halála után még tovább növekedett, boldoggá, majd szentté avatása kapcsán. Később a közelben férfi szerzetesházat is építettek. A templom szentélyével teljesen egybeépült királyi udvarház jelentős országos események színhelye volt. (Az udvarház egyetlen ránk maradt ábrázolása Enea Vico 1542-es metszete, amelyen a pesti oldalon lévő udvarház mögül csak a domonkos templom tornya látszódik ki.)   A 14-15. században is támogatták királyaink az apácakolostort, amelyet többször átépítettek és bővítettek. A 14-15. század fordulóján meghosszabbították a szentélyt, a 15. század második felében, Mátyás király uralkodása időszakában (1458-1490) történt az utolsó nagy átépítés. Ekkor megerősítették a várszerű kerítésfalakat is. Az 51 m hosszú, 12 m széles templom új gótikus hálóboltozatot kapott.

Az egykori ferences kolostort IV. Béla alapította a sziget déli részén, vélhetőleg a domonkos kolostor és a királyi ház építésével egyidejűleg. Templomát Szent Klára tiszteletére szentelték föl. Temploma csaknem olyan hosszú (47,9 m), mint a szigeti domonkos apácáké, szélessége pedig még nagyobb is (14,2 m). Máig megmaradt romjai a gótikus templomhomlokzat, az egyik oldalfal maradványai, a kolostori temető és a temetőkápolna. A romok megmaradásában az segített, hogy a kolostor romjainak nagy részét 1796-ban beépítették a nádori villába, amelyet később Nádor szállóvá alakítottak. A szálló maradványait 1945 után lebontották. Az ekkor kezdeményezett, majd az 1956-57-es régészeti feltárások  a kolostor egyes újabb  részleteit találták meg.

A törökök közeledtével a kolostorokat elhagyták, állapotuk folyamatosan romlott. Buda visszafoglalásakor (1686) a ferencesekének  kivételével romba dőltek. Ennek falai még magasan álltak, helyreállítható lett volna, azonban helyette Pesten és Budán építették fel új kolostoraikat.